Vasarely Victor (1906-1997)

Művészeti tanulmányait 1927-ben a Podolini Volkman festőiskolában kezdte, 1928-ban Bortnyik S. Műhelyében folytatta. 1930-ban Párizsban telepedett le, ahol először reklámgrafikával foglalkozott. Festészete 1944-től bontakozott ki. 1955-től művészetelméleti írásai jelentek meg, majd faliszőnyegeket tervezett, művészfilmeket készített. 1960-tól világhírnevet szerzett, az Op Art művészet megteremtőjeként tisztelik. Stílusának számos követője van, iskolát hozott létre. Sikerei csúcsán műveiből több múzeum létesült: Franciaországban Gordes és Aix-en-Provence városában, Magyarországon Pécsett és Budapesten. Oslóban és New Yorkban ~ Center címen látható állandó kiállítása. Számos magas kitüntetés, kiállításokon elnyert aranyérmek, nagydíjak öregbítik hírnevét, New Orleans, Villeparisis, Pécs; Aix-en-Provence díszpolgára, a Cleveland-i egyetem díszdoktora; a Francia Becsületrend lovagja és tisztje. Felvett francia állampolgársága mellett mindvégig megőrizte magyarságát.

Magyarországi indulására, itt kialakult szemléletére az 50-es évekig találunk hivatkozásokat. 1930-1938 között jelentek meg az axonometrikus szerkezetű kompozíciói (Paros, Royda, Zilah). Munkásságát különböző korszakokra osztotta. Az 1930-tól 1947-ig művelt festészetét tév-utaknak minősítette. A gömbölyded és elliptikus formák, amelyek a tengermosta kavicsok emlékét idézik (1947-54) a Belle Isle nevet kapták. A vonalas szerkezetű művek a Fekete-fehér (1951-63) és a Vonal periodus (1966-76) példái. A Vega csoport változatai a síkból kidomborodó, vagy a mélybe visszahúzódó, perspektivikus hatású művek (Vega-Sakk, 1968-69). Képépítési módszerének elve, hogy a szín és a forma azonos minőség. E kettő együtt az a plasztikai egység, amelyből kialakította szín-forma abc-jét. Felismerte a sokszorosított műben rejlő értéket, s tagadta az egyedi alkotás kiváltságát. Színes város elképzeléseinek megvalósulását szerte a világon számos épület és köztéri plasztika őrzi. Részlet a Győri Városi Művészeti Múzeum 2008-as kiállítási kísérőszövegéből: „Vasarely alkalmazott grafikusként találkozott először a Bauhaus szellemiségével, új kérdésfelvetéseivel, összművészeti törekvéseivel, a Bortnyik Sándor által vezetett budapesti Műhely tevékenységén keresztül. 1930-ban Franciaországba utazott, ahol a grafikai tervezés során kikerülhetetlenné vált illuzionisztikus térrel, és a kinetikus perspektívával kapcsolatos problémakörrel foglalkozott.

Párizsi első korszakának fő művei - a Zebra (1938/60) és a Zebres (1939/60) című szőnyegek, amelyek a vonalak vastagságára, sűrűségük-ritkulásuk dinamikájára építenek - erőteljesen az op art felé mutatnak. Elmélyedve az absztrakcióban, a hullámzó térbe forduló spirál, a plasztikus hatást keltő négyzetek és rombuszok lettek fő témái, s az organikus formák statikus elemekből való felépítésének lehetőségeivel kísérletezett. Kompozíciós elveinek csiszolásával az op art fontos alkotásait hozta létre. A 30-as, 40-es évtizedfordulón kezdett el festeni. Korai képeit a grafikus szemlélet hatotta át, de gazdag színskálával dolgozott, amely színpompás lírai absztrakt művek sorát eredményezte.

A még erősen a látványhoz kötődő szemlélete hamarosan gyökeresen megváltozott. 1947-ben világosan tudatosult benne a tiszta forma és a tiszta szín absztrakciójának a lényege, ettől kezdve egyre inkább geometrikus szerkezetekkel és egynemű színsíkokkal dolgozott. Elemi egyszerűségű, ősi formákat keresett, és a természet formáit tanulmányozta. Új rendet épített belőlük. 1948-tól indult Kristály-korszaka, amelyen belül Gordes dél-francia kisváros középkori szerkezetét és épületeinek formaelemeit tanulmányozta. Az ablakok sarkosan levágott négyzetei, rombusz alakú formái és árnyékaik pozitív-negatív terekké változtak képein, amelyeket tovább absztrahálva és szabályos geometriai rendszerbe vetítve kristályos képződményekre emlékeztető szerkezeteket teremtett. A síkfelületek kontrasztjaiból kibontható, illuzionisztikus hatások váltak központi ábrázolási problémájává, megoldásukkal az egész életművet meghatározó műsorozatok jöttek létre. E korszakát az élénk színek uralták, később festészete a fekete-fehér és a monokróm irányába ment el.

Összetettebb és bonyolultabb kompozíciókat készített, amelyek gyakori alapmotívuma az ívelt forma és a fűrészfogsor volt. A síkok hol élesen elhatárolódtak, hol finom átmenetekkel egymásba tűntek. Az 1950-es években kezdődött kinetikus korszaka, amelynek lényege a mozgás érzetének felkeltése a kontrasztos elemek elmozdításával. Ekkor került érdeklődésének látószögébe az építészet. A művészetek integrációját vallotta, nagyméretű, monumentális alkotásokra vágyott, amelyek alkalmasak a város plasztikai arculatának megformálására, hogy képes legyen kifejezni az ott élők művészettel és lakóhelyükkel való kapcsolatát. 1954-ben megbízást kapott a caracasi egyetemi város tervezőjétől három nagyméretű munka elkészítésére, amelyek a „színes város” alkotói korszakát készítették elő. Művészete ezután teljesedett ki.

Szintetizáló alkotásokat hozott létre, amelyekben a korábbi részproblémák eredményei újabb kontextusban, magasabb szinten összegződnek. Kinetikus korszakának fő kérdése az idő és a mozgás optikai törvényszerűségekre és pespektívikus ábrázolási törvényekre (hideg-meleg, világos-sötét kontraszt – alapozott síkba vetítése, melynek eredményeként a műalkotás a néző elmozdulása nélkül is a térillúzió érzetét kelti. Kedvelt és gyakori formája a félgömb és a három egybevágó rombusz összeillesztéséből keletkezett kocka lett. Kompozíciói, téralakzatai letisztultak, színvilágában a tónusok gazdagsága jelent meg. Victor Vasarely festményeit szitanyomatokon terjesztette, hogy a tömegek is hozzá tudjanak jutni. A műtárgy és a művészet demokratizálását vallotta, amit egész munkássága szolgált.”

Forrás: art-portal.hu