Zichy Mihály ( 1827-1906)
 |
 |
Zichy Mihály a XIX. századi magyar festészet és grafika egyik legkiemelkedőbb alakja. Művészetének mesteri színvonala, bravúros rajzi és akvarell-technikája miatt több, mint száz éve a közfigyelem csodálata veszi körül. A Zichy-család címere
1827. október 14-én született a Somogy megyei Zala községben. Zala területe alig kétezer hektár. Ötszáz körüli a lélekszáma. A vidék egykori földbirtokosai a nemesi Zichyek, a Zalához közeli Zics községből települtek át a XIX. század elején. A jelenlegi egyszintes nemesi kúria 1820 körül épült, amelynek északi szárnyához a festőművész építtetett egy "L" alakú toldást, műterem céljából.
A Zichy Mihály Emlékmúzeumot 1927-ben alapította a család, az egykori műtermet berendezve, a művész hagyatékából. Jelenleg a kastélynak majdnem az egészét a múzeum teszi ki, nyolc egymásba nyíló terjedelmes szoba, sőt az épület hátsó traktusában él a művész dédunokája, akinek lakása magánmúzeumként is szolgál.
Zichy Mihályt, mint elszegényedett nemesi család sarját, szigorú anyja, jogászi tanulmányokra kötelezte és hallani sem akart arról, hogy a gyermek korán megmutatkozó művészi tehetségének teret engedjen. A jogot Pesten kezdte tanulni, miközben egyidejűleg 1842-ben, Marastoni Jakabnál kezdett festést és rajzolást tanulni. Anyja rövidesen átíratta a Bécsi Jogi Egyetemre, de a fiú kijátszva őt, titkon a Bécsi Művészi Akadémiát látogatta. Onnan átment a Waldmüller professzor magániskolájába, s 1845-ben már a mesterének helyettesévé lett. Mialatt a jogi vizsgáit elhanyagolta, a korai képeivel, mint az emlékmúzeum festészeti termében látható "Koporsó lezárás" és "Keresztlevétel" jelentős kiállítási sikereket ért el.
Az 1846-os olaszországi tanulmányútján feltöltődött a régi nagy mesterek hatásával, amely Zichy művészetében a nagyszabású romantika irányában kezdett kibontakozni. Az alig húsz éves Zichy tehetségével és a reformkori eszmék iránti fogékonyságával a magyar festészet legnagyobb meglepetését ígérte, de a sors különös útja eltérítette. 1848. januárjában Oroszországba költözött a cár udvarába, egyetlen tanítvány, Katalin főhercegnő művészi képzése céljából. Rá másfél évre, miután a cár leverte a magyar szabadságharcot, szívében a hazafiság érzésétől háborogva otthagyta állását, melyet azért vállalt, hogy szigorú édesanyjának bebizonyítsa, egy művész is élhet magas társadalmi rangon. Zichy Szentpéterváron maradt és fotó-dagerrotypiák restaurálásából élt. Megbetegedett, nyomorgott, az itthoniak elől eltitkolva családot alapított. 1852-től kezdett újra a cári környezet számára dolgozni. 1856-ban megbízták II. Sándor cár koronázási ünnepségeinek megfestésével.
Harmincéves, amikor a francia író és műkritikus, Theophile Gautier felfedezte őt és lelkesült írásában Watteau-hoz és Goyához mérhető tehetségnek hirdette ki Zichyt. 1859-ben elnyerte a "Cár őfelsége Festőművésze" címet. A cár életének ünnepi és hétköznapi képes-krónikáját volt köteles rajzi albumok sorozatában feldolgozni grandiózus, emelkedett stílusban, amelyre csak Zichy volt képes a sok tehetséges orosz művész között. Házassága törvénytelen volt, mert nem tért át a görögkeleti vallásra, s úgy kelt egybe Ersoff Alexandrával, akitől négy gyermeke született.
A törvényesítés bonyodalmas volta miatt és, hogy elkerülje a büntetésként kiróható szibériai száműzetést, 1866-ban Zalára költöztette családját, s csak időnként volt módja meglátogatni őket. 1871-ben hosszabb szabadsága idején végigutazta Nyugat-Európát, majd az angol trónörökös vendége volt Skóciában. Ezután minden vágya az lett, hogy a cári udvar titkosrendőrök által ellenőrzött szigorú világát felcserélhesse az egyre liberálisabb Európával. Szentpéterváron gyakran érintkezett a haladó értelmiséggel, akik titkolt mozgalmaikban táplálták egymásban a zsarnokság alóli szabadulás reményét. Zichy ötévi művészi "robotmunka" után
1873-ban felmentését kérte állásából és Párizsba helyezte át otthonát. Rövidesen belekerült az ottani társadalmi és művészi élet forgatagába. Victor Hugo és az ifjabb Dumas, valamint Gustav Doré barátja lett. Kapcsolatba került grúz hazafiakkal, lengyel művészekkel, tanulni vágyó magyar iparos legényekkel. A magyar szakképzés korszerűségét előmozdító Párizsi Magyar Egylet elnökévé választották. A zalai múzeum fali tárlóiban látható dokumentumok ennek az áldásos működésének állítanak emléket. Zichy tiszteletreméltó közéleti emberré vált Párizsban, ám tekintélyét a soron következő művészi tetteivel akaratlanul is lerombolta. Nagyméretű képekben kezdte megfogalmazni liberális eszméit, amelyekkel hatni kívánt a nézőkre, a fennálló feudális társadalmi formák és a reakciós politika elleni lázadó érzelmek felkeltésével. Az "Autodafé" című műve az egyházi türelmetlenség ellen lázít. Az 1878-as párizsi világkiállításra megfestette "A pusztítás géniuszának diadala" című 25 m2-es hatalmas képét. A kezdetben gyanútlan zsűri felfedezte, hogy a képen a korabeli uralkodók, vezető államférfiak szerepelnek. Az akkori pápa hullahegyen trónolt. Vilmos császár, II. Sándor cár, III. Napóleon eszeveszett háborús forgatagban halál és pusztulás közepette ismerhető fel, amint cselekedeteiket irányítja egy fekete felhőn alászállt szárnyas férfiördög, a Démon. Ez az alak tartja háborús hisztériában a zsarnokokat, akik a népeik pusztulását okozzák. Zichy e művét azonnal eltávolították a világkiállításról a francia hatóságok. Ő viszont egy külön helyet bérelve mégis bemutatta a közönségnek. Zichy Mihály és fia, Miklós 1872 körül Budapesten Az újságok tele voltak a festményt és az alkotóját szidalmazó cikkekkel. A franciák nem akartak politikai felelősséget vállalni az Európa vezetőit sértő művészetért. Zichy tudomásul vette, hogy a hivatalos körök felháborodása jogos, hisz ő provokálta ki. De elvárta, hogy művészi szempontból legalább elismerjék, méltányolják. Egy-két baráti szón kívül erről nem esett szó.
Csalódottan hagyta el Párizst. Az izgalmaktól idegileg kimerült, megbetegedett. 1879-ben Nizzában lábadozott, s hazatért Zalára. Ekkor használta először a műtermét. Barátságba került a magyar művészekkel. Jókai 1880-ban meglátogatta őt és írásában tudósított Zichy különleges, romantikus lényéről és világáról. Itthon folytatta tovább eszmei mondanivalóra "kihegyezett" festészetét. Megfestette a "Modern szirént" és a "Kísértetek óráját". Petőfi verseket illusztrált. A magyar uralkodó osztály, a papság, az egész hazai reakció szempontjából veszélyes, felforgató gondolatokat festett meg képein. Rebellisnek bélyegezték Zichyt. Más irányú, könnyed rajzait pedig parázna szellemük miatt támadták. Mellőzés és becsmérlés jutott neki a hazájában is az uralkodó elit részéről. Hiába teljesített számtalan hazafias áldozatot vállaló küldetését, mint az ingyenes megrendelések, illusztrációk rajzolását és a szegedi árvízkárosultak javára való gyűjtést. Súlyos megélhetési gondjai támadtak. Grúziába utazott, mert a Párizsban megismert grúz barátai megbízták a grúzok történelmi eposzának, Rusztaveli: "Tigrisbőrös lovagjá"-nak illusztrálásával. E munkája által a grúzok nemzeti érzelmeinek, a zsarnok orosz birodalom elleni legfőbb életre keltője lett Zichy.
Horváth János / Zichy Mihály Emlékmúzeum, Zala