Jándi Dávid (1893-1944)

Jándi Dávid   Sárga ház a Zazar paJrton, 1920-as évek  38×40cm pasztel, papír  Jel, l. l. Jándi D

Erõteljes, egyéni hangú művészete a kolóniának a neósok teremtette modern vonulatába illeszkedik. Kompozíciós műveit, tájképeit a legjelentõsebb koloristák szintjén alkotta meg. (...) Az első évben Léderer Dávidként íratta be nevét a szabadiskola anyakönyvébe, azután mindvégig a Jándi nevet használta. Törekvő, robbanó temperamentumú növendékét Thorma nagyon kedvelte.

Tanította Ferenczy Károly is, ahogyan azt egy 1912-bõl fönnmaradt rajz bizonyítja. (...) 1916-ban orosz fogságba esett. (...) Rövid ideig a budapesti Képzõmûvészeti Főiskolán tanult; rézkarcai keltezhetõk ebbõl az idõbõl. (...) Jelenléte annyira hangsúlyos a kolónián (állandó résztvevõje kiállításaiknak), hogy a Nagybányai Festõk Társasága 1926-tól rendes tagja sorába választotta. (Tagja lett az erdélyi mûvészszervezetnek, a Barabás Miklós Céhnek is). Elsõ komolyabb sikereit 1923-as kiállításain aratta. (...) Korszerû festõi törekvése Párizs vonzásán kívül bontakozott ki. Párizsban nem is járt soha, csak itáliai tanulmányutakon. 1925 és 1930 között látogatott több alkalommal Olaszországba; Velencébõl, Firenzébõl s a szicíliai Taorminából keltezte fölfokozott színû pasztellképeit ( Firenzei önarckép, 1928, Taormina, 1928 k. Velencei kikötõ, 1930). Mûvészetét messzemenõen meghatározták itáliai élményei. Képein szinte mindvégig az újklasszicizmus hatása érzõdik. Mûveinek ez a klasszicitása azonban nem valami hideg, nyugodt tárgyszerûséget jelent. Képszerkesztése egészen sajátos, barokkos-manierista komponálásban nyert alakot. Nem követi az újklasszicizmus idealizáló törekvéseit.

Az õ bonyolult, akciódús festményei inkább gyötrõdést, nyugtalanságot, drámai feszültséget tükröznek. Így dolgozta föl tumultuózus bibliai jeleneteit és sokalakos kompozíciós témáit (Pietà, 1927, Mene tekel ufarszin, 1929 k., Bibliai jelenet, 1929 k., Akt asztaltársasággal, 1929). Stílusában a pasztellfestésre való átmenet hozott lényegesebb változást.

Ebben teljesedett ki páratlanul szép tájképmûvészete. Nagybánya hegyei, kúpalakú csúcsok és hosszan elnyújtózó dombvonulatok jelennek meg festményein, s a különbözõ perspektívákból festett városképek, utcarészletek. Ultramarinkék, türkizes zöldek, lilába hajló sötétvorosek, intenzív sárgák alkotják jellegzetes színskáláját. Képein a valóságos táji - természeti ihletettség ellenére valami metafizikus elvontság, egy lebegõ, misztikus, más dimenzióba történõ transzponálás érzõdik (Délutáni napsütés, 1925 k., Nagybányai hegyek, 1926, Napfényes táj, 1933k.). Termékeny munkásságát különbözõ korszakokban festett önarcképei, továbbá önálló vagy festményei vázlatának tekinthetõ érzékeny rajzai kísérik. Munkássága teljességét 1994-es miskolci emlékkiállítása tárta föl.